2013. június 04., kedd 13:59

Az elidegenedett én a modern, fogyasztói társadalomban

Írta: 
Értékelés:
(6 szavazat)

Részletek a cikkből vagy összefoglaló ismertetés (abstract)

Kiss Anita - Pikó Bettina: Az elidegenedett én a modern, fogyasztói társadalomban
(2008. december, Valóság c. folyóirat)

Az elidegenedés a modern kor életérzése, amelyet a művészetekben gyakran fogalmaznak meg, tesznek kitapinthatóvá az érzékek szintjén: „Az elkülönült egyéni lét bizonytalanul tapogatódzó saját világa.” Ez az életérzés jellemzi azt az egzisztenciális válságot, amely a modern kor társas deficitjeit, elmagányosodását és interperszonális konfliktusait hordozza.
Társadalom-lélektani szempontból kiemelkedő jelentősége van annak, hogyan hat az elidegenedés az éntudat formálódására.

A modernizáció hozta változások elidegenítették egymástól az embereket, mert a modern világ megteremtette a kellő kényelmet és jólétet ahhoz, hogy ne legyünk annyira egymásra utalva. Modernizáció és individualizmus tehát szorosan összefügg.

Manapság gyorsan kell a személyes cselekvési mezőbe tartozó ügyeket intézni, mint ahogy az evést is, hiszen az élet „a korlátlan kapitalizmus ideológiája — a birtoklás előnybe helyezése a léttel szemben”.
Ennek következményeként az én sérül, veszít teljességéből, s függésbe kerül valamitől, ami az elidegenített életforma egyik megnyilvánulási formája: a fogyasztástól. Ez a fogyasztói attitűd lényege. „A reklám pedig a személyiségben rejlő mankószükségletet (éngyengeséget) haszonszerzésre kíméletlenül kihasználni látszik.” Az emberek latens módon azt gondolják, hogy egy jó autómárkával jó személyiséget is vásárolhatnak maguknak. „A gyenge énű ember… a javak birtoklását könnyen annak pótlásával köti össze, ami hiányzik személyiségéből.” A modern világ kialakítja a fogyasztói életmódot, amely megszüli az éngyenge embereket, s a kettő kölcsönösen fenntartja egymást.

Az individualizmus elsősorban nem negatívum, hanem irányvonal, amely az egyéni önmegvalósítást, önérvényesítést, az egyén autonómiára törekvését hangsúlyozza. Többet jelent egyszerű individuálódásnál, azaz egyedivé és egyéniséggé válásnál, emancipálódásnál, amely leginkább a kollektív tudattal való összevetéskor mutatkozik meg. S bár az egyedivé válás kétségtelenül az individualizálódás részjelensége, tévedés lenne a kettőt azonosítani. Beck az individualizálódást a modernizáció egyik vívmányának tekinti, s a civilizációs fejlődés sajátos biográfiai szempontjainak előtérbe kerülését érti rajta, amelynek során az egyén válik a társadalom reprodukciós egységévé. Az individualizálódás ugyanis nem más, mint a történelmileg előírt társadalmi normák és kötelezettségek fellazulása, azaz a hagyományos premodern) gondolkodás háttérbe szorulása, miközben egy másfajta (modern) társadalmi kötődés jön létre, amelynek kétségtelen jellemzője a kollektív tudat gyengülése.
Mindaddig nem okoz problémát az önmegvalósítás, amíg a társas kapcsolatok is szerepet kapnak benne, s nem a hedonista önérvényesítés válik domináns attitűddé. Nem mindegy tehát, hogy az individualizmus „hedonizmussal, azaz önérdekűséggel, ellenséges beállítódással, a szerzés és a fogyasztás mindenekfeletti hajszolásával vagy pedig puritán mentalitással, jövő- és közösségorientáltsággal párosul”. Riesman az énfejlődésnek éppen ezt a szakaszát tartja a modernizáció betetőzésének: míg a korai modernizációban a puritánabb életszemlélet, a fogyasztói mentalitás korlátozott volta belülről ellenőrzött éntudatosságot feltételezett, addig a fogyasztói társadalomban az egyéni tudatot már kívülről kontrollálják, s ezáltal gyakran manipulálják.

Első pillantásra paradoxonnak látszik, hogy az önmegvalósítás korában az embereknek egyre kevesebb idejük marad saját magukra. A modern társadalom érték- és normarendszerének hatására ugyanis az emberek egyre kevésbé gondolkodnak saját sorskérdéseikről, inkább az olyan életmódot tartják követendőnek, amelyben elegendő bizonyos sémákat, gondolati paneleket alkalmazni a viselkedési döntések során. Amíg a kultúra mindenki által ismert és elismert normákból, értékekből állt, addig megkönnyítette az életet, hiszen ez volt az a közös alap, amely által a közösségben élők teljes személyiséggé válhattak. A kiszámíthatóság, azaz a reaktív viselkedés ugyanis biztonságot ad az embereknek. A premodern kor után azonban e tulajdonság — a felgyorsult életritmus következtében — fokozatosan veszített létjogosultságából. Számos, nemzedékeken át tanult „magatartás vagy beállítódás beépül a személyiségbe, … ezzel a magatartások egy része kevesebb energiát igénylő automatizmussá válik, s megszabadítja az embert attól a szorongástól, hogy bármely sarkon személyes fizikai támadás érheti, s attól a kényszertől, hogy állandóan ellentámadásra készen álljon”.

A mai, modern, individualizált társadalmakban azonban a kollektív identitás — éppen az individuáció fejlődéstani sajátossága miatt — háttérbe szorul, bár eltűnni sohasem fog. Egy valódi közösség az individualista társadalomban csak úgy képes jól működni, ha „a kollektív identitás része az egyéni identitásnak, nem pedig fordítva, s így megakadályozza a közösségtől való elfordulást”. Korunk túlságosan gyengén integráló társadalmaiban a kollektív tudat nem védi meg az éngyenge embereket az öngyilkosság arányát befolyásoló kockázati tényezők hatásaitól, mert nem elég erős ahhoz, hogy visszatartsa az egyént. Amikor a személyiség nem tudja kiteljesíteni önmagát, szinte reaktív módon kínálkozik az öngyilkosság sémája. A posztmodern kor egyik legnagyobb kihívása tehát az egyéni és a kollektív tudat összeegyeztetése, amelynek sikeres megoldása még várat magára.

Miközben az emberek arra törekednek, hogy minél inkább megvalósítsák önmagukat, csapdába esnek. Nem az emberek közötti kapcsolatokban keresik ugyanis az önmegvalósítás lehetőségét, hanem tárgyaknak, eszméknek és egyéb kitalált fogalmaknak kötelezik el magukat. Az egyik ember a munkájának él, a másik vélt önmagának, a harmadik a pénzkeresésnek és jóléte megteremtésének, nem pedig jólléte megvalósításának. A csapda az, hogy nem élhetünk társadalmon és társas kapcsolatokon kívül, mert „létezik egy olyan jelenség, amelyet veleszületett szocialitásnak hívunk, azaz veleszületetten társas lények vagyunk”. A csapda fennmaradását az is segíti, hogy korunk társas kapcsolatai — ha egyáltalán létrejönnek — gyakran konfliktusokkal, stresszel, összeegyeztethetetlen értékkülönbségekkel terheltek, s deficites szociális készségével korunk embere ezt már nem képes feloldani.

A „gyorsasági élet”-nek kulcsfontosságú szereplőjévé vált a minél több információhoz való hozzájutás és annak elraktározása. Az adatok felhalmozása azonban csupán begyűjtés, s nem jelenti azt, hogy automatikusan fel is dolgozzuk őket. A modern kor kommunikációja a tévé, a rádió és az internet világához kapcsolódik. Főként az utóbbi formálta át drasztikusan a kommunikációs módokat és ennek következtében az életformát is. Mindez az egyéni éntudatra pozitív és negatív hatással egyaránt lehet; az előbbire jó példa a különböző identitások kipróbálásával a gondolkodás rugalmasabbá válása, ám negatívumként fennáll annak a veszélye is, hogy az én „darabokra hullhat, azaz tovább gyengülhet”.
Kétségtelen, hogy ez az új típusú kommunikáció igencsak egyoldalú viszonyrendszer, ha figyelembe vesszük, hogy legtöbbször ugyanazok a sémák találhatók meg az információ kommunikációs eszközeiben. A személyes kapcsolatokkal szemben óriási a hátrányuk, ugyanis bármennyire úgy tetszik is, hogy sokat tudhatunk meg az új „partnerek”-től, az információ valójában „készen kapott”, s ennek következtében nem fejleszti énünket és személyiségünket. A személyközi kommunikációban a részvevők viselkedési és gondolati sémái gyakrabban változnak, megértésük aktív erőfeszítést kíván, s azáltal, hogy kreatív válaszra késztetnek, egyúttal fejlesztenek is. Ez azonban nagyrészt interperszonális kapcsolatainktól függ. Az információtömeghez forduló elszigetelődő ének magyarázatot keresnek az őket körülvevő világra és önmagukra is, hiszen az individuumok fontos célja, hogy megvalósítsák önmagukat. Ám „az információk özönlése növeli a bizonytalanságot, s ezzel együtt kétségbe vonhatóvá teszi a saját maga által sugalmazott értelem megbízhatóságát”. Minél több információ áll tehát rendelkezésünkre, annál kevesebbet tudunk, s az emberek annál kevésbé értik meg a körülöttük levő világot. Ez az információs tömeghatás elbizonytalanítja az ént, elszigeteli egymástól az embereket, ezért tarthatjuk korunk elidegenedésre hajlamosító egyik veszélyforrásának. Ennek az sem mond ellent, hogy látszólag folyamatosan „kommunikálunk”, ám ezek a felszínes, sokszor személytelen próbálkozások nem helyettesíthetik a valódi kapcsolatépítést. Miközben azt hisszük, hogy az információs társadalom szabadságot hoz, hiszen bármit, bármikor és nagyon gyorsan megtudhatunk, elfelejtjük negatív hatásait és veszélyeit. Sőt, függővé és kiszolgáltatottá tesz bennünket, hiszen a tömegkommunikáció bűvkörében élő ember már csak technológiában gondolkodva képes meghozni cselekvési döntéseit.

A modernizáció a társadalmi-kulturális fejlődés fontos állomása. Az individualizmushoz hasonlóan a modernitás is az énfejlődés nélkülözhetetlen lépcsőfoka. A személyiség egyik fontos jellemzője az énreguláció, vagyis az énfejlődésre való képesség, az adaptáció. A kulturális alkalmazkodásban talán még nem jutottunk el odáig, hogy a modern kor pozitív fejlődésbeli távlatait helyezzük előtérbe, ne pedig negatív következményeit vegyük magunkra. Ha az emberek nem felejtik el, hogy társadalomba születtek bele, s a közösség, a társadalom lététől függ saját létezésük és boldogulásuk, akkor újra rátalálnak az egymás közötti szolidaritásra. Ugyanis csak a társadalmi tőke segítheti elő nemcsak a közösségek fejlődését, hanem az egyéni énfejlődést is. Egyensúlyra kell tehát törekednünk az önelfogadás és a mások felé fordulás között. Visszatalálni önmagunkhoz embertársainkon át — mostanra ez létfontosságúvá vált.

További információk

  • A cikk felküldőjének megjegyzései a cikkhez:

    Felszínes és elszemélytelenedő emberi kapcsolatok, az elmagányosodó, "elidegenedett" ember egzisztenciális szorongása, a ránk zúduló túl sok és túl könnyen hozzáférhető információ  éngyengítő hatása. Nehéz bármit hozzátenni ehhez a kitűnő tanulmányhoz.

Hozzászólások  

 
Önnek nincs elég joga a szavazáshoz!0 #1 bsim-szerk 2013-06-06 08:10
Egy külső észrevételt tolmácsolok:

Nem tudom, másnak is jól észrevehető-e egy érdekes-fontos különbség:
jóLéte megteremtésének --- jóLLéte megvalósításának.
Edit
 

Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!