2013. június 21., péntek 09:14

A boldogtalanság forrása, avagy frusztrációs tolerancia és kreativitás

Írta: 
Értékelés:
(3 szavazat)

Részletek a cikkből vagy összefoglaló ismertetés (abstract)

Menyhay Imre gazdaságpszichológus, gazdaságszociológus  (Valóság 2003)

A gazdaságpszichológia szempontjából a frusztrációs tolerancia és az agressziós készenlét összefonódása a legfontosabb, mert minél kisebb a frusztrációs tolerancia, annál nagyobb az agresszió kiélésének valószínűsége. Ha meggondoljuk, hogy alapbeállítódáson az agresszió kiéléséhez való viszonyulást értjük, akkor világossá válik, hogy itt a társadalom egyik szociokulturális alapértékéről van szó, amely a gazdálkodás jellegét és etikáját is meghatározza, s ezáltal jellemzi a vállalkozás és a profitszerzés „rámenősség”-ét, adott esetben kíméletlenség.

A viselkedési minták szolgaszerű ismétlésében nincs fejlődési tendencia. A reaktív viselkedési minta tehát az ingerek uralta ember ismertetőjegye, ugyanakkor — bármennyire sokkolónak tűnhet is — a kultúra alapja. ... Az ember pszichikus szükségleteinek egyik legfontosabb elemét, a kultúra adta szociális beágyazottságot a szociális dimenzió vagy megteremti, vagy nem, aszerint, hogy a társadalom uralkodó rétege által kialakított konszenzus milyen mértékben hangsúlyozza a szociális érzelmi védettség fenntarthatóságának fontosságát. A kérdés tisztázása azért fontos, mert a szociális érzelmi védettség a testi-lelki egészség előfeltétele.

A reaktív (kondicionált, „automatikus” viselkedés) adja meg azt a társadalmi bizonyosságot, amelyre a társadalomban kommunikáló egységek (emberek, informális és formális organizációk) hagyatkozhatnak. Enélkül a gazdaságban napirenden levő megállapodások és szerződések aligha érnek bármit is. Ha elvész a megállapodásokra és szerződésekre hagyatkozás, akkor egy egészséges gazdasági folyamat pszichológiai és szociológiai feltétele válik lehetetlenné, s ez egyben a társadalmi bizonyosság elvesztését is jelenti, azt, hogy úton vagyunk a vadon felé: a rablás sokszínű változatainak fokozatos térhódításával a csere elve ellehetetlenül, s a társadalmilag hátrányos helyzetűek helyzete rohamosan romlik, s a megtévesztés és a társadalmi cél-összeférhetetlenség a legbrutálisabb formában is megjelenhet. Ám annak ellenére, hogy a fejlődést a viselkedési normától való eltérés (deviancia) hozhatja magával, a tartós devianciát nem tekinthetjük normális állapotnak. Ez mindenképpen a társadalom szétzilálására vezet, különösen akkor, ha a deviancia a társadalom minden rétegében otthonossá válik. A fejlődést csakis nem permanensen ható mérsékelt devianciák szolgálhatják, amelyek nem sokkolnak. ...A deviancia csak akkor szolgálja a fejlődést, ha az elhajlást van mihez viszonyítani. Amihez a deviancia viszonyítható, az a mindenkori érvényes — a kultúra által meghatározott — viselkedés-, magatartás- és normarendszer. Ha a kultúra (a viszonyítási alap) elvész, felhígul, akkor nincs mihez viszonyítani, s a társadalmi történésekbe fokozatosan beépül a káosz, amelyet az emberek idővel megszoknak, míg végül már fel sem tűnik.

Az érzékenység csakis az énből, az én karakteréből származhat, amelyet az én egyik lényeges minőségének kell tekintenünk. Nem akármilyen érzékenységről van itt szó: nem a sértődékeny ember narcisztikus önsajnálatáról, még csak nem is az ember intelligenciájáról, hanem szociális intelligenciájáról, a mások helyzetébe való beleélés képességéről, amelyet empátiának szoktak nevezni, s amely elválaszthatatlan bizonyos fokú neurotikus beütéstől, ha úgy tetszik, bizonyos mértékű boldogtalanságtól. Az effajta boldogtalanság oka az, hogy a neurotikus beütés magával hozza az érzékenységet — amely az intelligencia mércéje is.
Az elemzett fogalmak — a deviancia, a konformitás és az érzékenység — kiegyensúlyozott összjátéka egyben a kreativitás alapja. ... Úgy tetszik, hogy a neurotikus alapú kreativitás ára — ha a normák nem szentesítik az elhajlást, ha a kultúra nem válik szabadossá — egy bizonyos fokú boldogtalanság elkerülhetetlensége. A maga elé bámuló, érzéketlen, „nyugodt” ember lehet ugyan boldog, de aligha képes kimagasló teljesítményre.

Az énminőség és a kreativitás közötti összefüggéssel kapcsolatban látni kell: minél gyengébb az én, annál hajlamosabb arra, hogy elfojtsa a kellemetlen tartalmakat. E tartalmak vissza próbálnak jutni a tudatosba, de szembe találják magukat az én ellenállásával, amely nem tudatosan szembehelyezkedik velük.  A felettes én erőpazarló módon sakkban tartja az elfojtott tartalmakat. Ez a gazdaságpszichológia szempontjából azért fontos, mert az erőpazarlás — az énerő állandósult lekötése a kellemetlennel szemben — negatívan befolyásolhatja a kreativitást.
Ha az érvényesülési törekvést önkorlátozás (mások érdekeinek figyelembevétele) szabályozza, akkor természetesen az érvényesülési tendencia nem mindenáron valósul meg. Ebben az esetben az én nemcsak önmaga felé fordul, hanem a te, a ti és a mi felé is. Ez egyben a kollektív érdekek érvényesülésének pszichikus előfeltétele. Mondhatjuk tehát, hogy a kreativitáshoz mérsékelt érzékenység, sértődékenység és agresszivitás is hozzátartozik, de ha túl sok van belőlük, akkor a társadalmi cél-összeférhetőség ellehetetlenül, s a boldogtalanság talaja termékenyebbé válik.
A devianciának — ha fejlődést, nem pedig visszafejlődést vagy káoszt akarunk — a gondolkodáson, az ok–okozati összefüggések felismerésén kell nyugodnia, de semmi esetre sem a gazdasági racionalizmus logikáján. ... A gazdasági racionalizmus elve ugyanis a gondolkodást, a racionális döntések és az aktív viselkedés szükségességét anélkül hangsúlyozza, hogy fejlesztené a kultúra megőrzéséhez szükséges érzékenységet. Márpedig a két tényező egyensúlya elengedhetetlen ahhoz, hogy mind a kreativitás, mind a társadalmi cél-összeférhetőség érvényesülni tudjon. Továbbá fontos látni, hogy aktív viselkedésen az ingerek kikerülését értjük a gondolkodás javára, azaz belátáson alapuló döntést vagy legalábbis olyan viselkedést, amely az ingerek sorából a legkedvezőbbet választja ki.

A frusztrációs tolerancia mértéke a szabad akarat érvényesülésének mércéje. Aki nem képes elviselni a csalódásokat, az ellehetetlenül szabad akaratában, mert állandó jelleggel azt teszi, amit megszokott, s ami a legkevesebb önuralommal, fáradsággal jár.

A gyenge én állandóan készen áll arra, hogy túlzott erőbedobással megvédje magát a vélt vagy valós sérelmektől. A legjobb védekezés pedig a támadás, amelyet túlzott erőbedobás kísér. A túlzott erőbedobás akaratosságot tükröz, az akaratosság pedig a nyers agresszió emberre szabott változata. A gazdaságban ez a túlzott erőbedobás a konkurenciaharc kíméletlenségében nyilvánul meg, amelynek célja a konkurensek anyagi tönkretétele.

Mindaz, amiről az én dönt, amit cselekszik vagy átél, visszavonhatatlanul és hozzáférhetetlenül elvész a múltban. „Hibás” döntések lényegbevágó és súlyos esetekben csak közvetve, szubsztitúciós (helyettesítő) módszerekkel „tehetők jóvá”, de aligha érhető el valaha is a teljes értékű jóvátétel. Mivel az egymás elleni vétség aligha zárható ki a társadalmi valóságból, ezen az alapon az okozott kár és a jóvátétel között nem jöhetne létre megfelelő egyensúly. Ennek helyreállítási igényét csakis magas szintű énminőségen alapuló, a jóvátételt helyettesítő módszer elégítheti ki: az őszinte bocsánatkérés, illetőleg megbocsátás. Ennek feltétele pedig a nagyfokú frusztrációs tolerancia, mert saját esendőségünk felismerése mindenképpen frusztrációval jár.

Az idő függvényében létező gyenge énnek a realitáshoz nem alkalmazkodó (inkonzisztens) döntései egyre halmozódnak, s végeredményben az emberiség kipusztulásával fenyegetnek. S ebben az esetben mind a múltban rögződött hibás döntések, mind reális következményeik nem tehetők jóvá semmiféle kárpótlással. ... Az etikai és pszichológiai szempontból legértékesebb jóvátételi helyettesítőkre, az őszinte megbánásra, illetőleg megbocsátásra — a társadalmi szintű éngyengeségjárvány miatt — aligha gondol bárki is. Tapasztalható, hogy kultúrkörünkben a bocsánatkérés egyre jobban kimegy a divatból. Ennek nyilvánvaló oka az, hogy a frusztrációs tolerancia — az énerő esszenciája — egyre gyengül.

A gyenge én fokozott önféltése és önfigyelése következtében a szándékolt eredményesség megfordításának a törvénye (paradox intenció) alapján a természet által spontaneitást követelő folyamatok már a kibontakozás kezdetleges fokán lefulladnak. Az embert szolgáló kreativitás lehetetlenné válik, az érzelmi elszegényedés a társadalmat szétziláló (diszjunktív) folyamatok beindításának és fenntartásának kedvez. Ebben az esetben a boldogtalanság szedi áldozatait, s a láthatáron akkor nincs olyan tényező, amely képes lenne visszaszorítani a boldogtalanságot, ha a nevelésben nem a személyiség képzésére — az önuralom fejlesztésére — helyezik a hangsúlyt, hanem sokkal inkább annak begyakorlására, amit üzlet szóval foglalhatunk össze. A piac szabályainak egocentrikus mechanizmusa tömegesen szüli a gyenge énű személyiségeket.
A gyenge én egocentrikus beállítódása révén a vállalkozások extrém módon haszonorientálttá, a politizálás pedig mindinkább a profitszerzésre irányuló gazdálkodás eszközévé válhat és válik. A korlátlan privatizálás és piaciosítás egyértelműen ebbe az irányba mutat. Az agresszív rámenősség tendenciálisan a nyers agresszió és az ámítás felé viszi az üzleti és a politikai tevékenységet. Különösen tragikus következményekkel járhat ez a folyamat akkor, ha a vállalkozó vagy a politikus személyisége pszichotikus elemeket is tartalmaz.

 

További információk

  • A cikk felküldőjének megjegyzései a cikkhez:

    Menyhay Imre írása az alacsony frusztrációs toleranciát korunk betegségének, "éngyengeségjárványának" tartja. Minden megszerezhető, minden vágyunk megvalósítható, anélkül, hogy megdolgoznánk érte, nem szükséges vágyaink kielégülését késleltetni, sugallja körülöttünk elsősorban a média.

    A szerző gazdaságpszichológiai megközelítésben tárgyalja az egyéni és a társadalmi frusztrációs toleranciát, bemutatja, hogyan vezet társadalmi káoszhoz a kultúra mint viszonyítási alap felhígulása, igyekszik a kreativitás (és a fejlődés) alapját képező mérsékelt deviancia, a konformitás és az érzékenység összefüggéseit feltárni.

Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!